Mindig mindenért Te vagy a hibás?

Bármit csinálsz, elégedetlenek Veled?

Sportszeletes csávó

Vannak, akiket noha mindig jószándék vezérel, mégsem úgy sülnek el a dolgaik, ahogyan szeretnék. Igyekeznek a szeretteik kedvében járni, de az eredmény leginkább a sportszeletes csávó “segítségéhez” hasonlít, és csak tovább rontanak a helyzeten. Mindegy, mit tesznek, biztosak lehetnek benne, hogy az úgy nem lesz jó.
Hofi viccét idézve “már megint nincs rajtuk sapka”. (Aki nem ismeri a viccet, mindenképpen guglézzon rá!) Lustábbaknak ITT a link! 😉

Ha gyakran érzed, hogy:

nem vagyok jó úgy, ahogy vagyok,
semmi sem jó úgy, ahogyan én csinálom,
mindig, mindenért én vagyok a hibás,

akkor érdemes tovább olvasnod, hiszen az ezek mögött meghúzódó okokat fogjuk megkeresni! 😉

Tündérmese vagy csak Feri-tail (elnézést az angolosoktól!)

A most következő história megtörtént eseményen alapul. Minden, a valósággal megegyező jelenet nem a véletlen műve!

Anyu és apu (bár még nincs gyerekük, de a követhetőség kedvéért szólítsuk őket így) nem jönnek ki túlzottan jól egymással. Az esküvőt mégsem mondják le, mert hát annyi embernek csak nem ronthatják el a szombatját…

Hamar kiderül, hogy anyu lánykorában olvasott tündérmeséi és a valóság, néhány árnyalattal eltér egymástól. Se fehér ló, se herceg! De még csak egy fehér 1200-es zsiguli sincs. A nemesi, kifinomult lelkivilágról meg már ne is beszéljünk.

El kellene válni ettől az embertől – érzi hősnőnk. A válás azonban a családi normák szerint nem elfogadott, így hát marad a “majd csak összecsiszolódunk” vérszegény reménye.

A kis hibás

A nagy csiszolódásban megfogan majdani kliensem, aki most már létezésével bebetonozza a szülei kapcsolatát, hiszen “Gyerekkel elváltan kinek kellenék?” – kérdi magától anyu.

Mivel nem tud bíztató választ adni magának, marad a már megszokott, üzemszerűen rossz kapcsolatban.

Kliensem magzat korában (anyu szomorú pocakjában) el is menti rögtön azokat az élményeket, hogy:

Szomorúságot hozok mindenki életébe.
Miattam boldogtalanok a szüleim.
Nem tudok senkit boldoggá tenni.
Rossz, hogy létezem.

Ezek után szinte természetes, ami fiatal gyerekkorában történik; többször gondolkodik öngyilkosságon, hiszen a tudatalattijában ott lapul, hogy az ő létezése miatt szomorú anyu. Ha ő nem lenne, boldog tudna lenni. (Itt meg kell említeni, hogy a tudatalattinak az idő nem lineáris, azaz tudatalatt hiheti, hogy ez még aktuális és segítene anyun.)

Az is érthető már, hogy miért volt olyan dominánsan jelen az, hogy “én csak fájdalmat és boldogtalanságot hozok mindenki életébe”. Ahogyan az is, hogy “minden az én hibám!“

Családi kihívások

Később, mivel anya és apa nem kommunikál egymással megfelelően, a gyerek lesz a közvetítő kettőjük között. Azon túl, hogy ez lelkileg felőrölheti a gyereket, segíti viszont az ő kommunikációs készégének a fejlődését. Hasonló nehézségen átesett klienseim közül több választotta magának a tanári pályát, és néhány a marketinget, ahol a kommunikáció elsődlegesen fontos.

A pozitív hozadék ellenére érdemes ezeknek a mintáknak a feltárása, hiszen mélyen a tudatalattiban a szülők érdeke nem a gyerek jólléte, hanem annak teljes megsemmisítése. Ezzel mintegy beindítva a gyereknél az önpusztító programot, ami az autoimmun kórkép mellett depressziót és erős önleértékelést is okozhat.

Sokszor jelenik meg ez az élmény okként, amikor azért keres meg valaki, hogy javítani tudjon a párkapcsolatán. A jó hír, hogy ennek a felismerése egy óriási lépés azon az úton, amelyen oda fogsz jutni, ahol mindenki úgy fogad el, ahogy vagy, noha már nem akarsz megfelelni senkinek sem! 😉

Facebook kommentek